vers avagy minden tiszteletem a költőké

verset írni bárki tud

ugyanúgy, ahogy mindenkiben benne van egy regény,

akinek nem inge, ne vegye

én pólót hordok, hasban megcsomózva hogy kiadja a derekam

szóval írni bárki tud

kivéve, aki –

Azt mondják, előbb a kötöttséget kell elsajátítani

kisajátítom a kötődéseimet

és ha már megy a szonett

meg a haiku

meg a rím

lehet rupikaurkodni

rímtelenkedni

prózát központozás nélkül

sorokra vetni

Művészet ez is az is

kötöttség nélkül nincs szabadság.

Utoljára kamaszként verseltem,

ma már inkább szégyellem,

óh, szerelem, mily boldogtalan,

betöltötted ifjú szívem!

kacskarímes kecskeringő

mert aki nem tud arabusul ugye, az mi a fenének akarna verset is

de most olvastam, hogy egy amerikai írónő olaszul írt költeményeket

az identitás-keresésről

minél inkább beszél nyelveken, annál inkább zavarodik össze

mi mindent csak keresünk:

a pénzt, a szerelmet, önmagunkat,

már az identitásunkat is

hát Istenem, az előttünk levők meg a szocializmust építették

Sagrada Família – sose épült fel rendesen,

mi meg keresünk, ez is valami.

Az viszont nem semmi, hogy hiába akartam levetni magamról a központozás szabályait, a végén csak becsúszott egy-egy pont, pont oda, ahova vessző.

hát nem véletlenül nem lettem költő.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s